Az ószövetségben hét héttel a kovásztalan kenyér ünnepe után hálát adtak Jahvénak a búzatermésért és önkéntes adományokat vittek a szentélybe, amit a szegényekkel és a levitákkal osztottak meg. Jézus korában már az egyiptomi kivonulás utáni 50. napra emlékeztek, és a Sínai-hegyen kapott tíz parancsolat kihirdetését ünnepelték.

A katolikus liturgia pünkösdkor húsvét beteljesedését ünnepli: Jézus elküldi a megígért Szentlelket, akinek hét ajándéka (bölcsesség, értelem, jótanács, tudomány, lelki erősség, jámborság, istenfélelem) betölti az egybegyűlt apostolokat, és „a sok különböző nyelvű embert az egy közös hit megvallásában” egyesíti.

Az Apostolok Cselekedetei részletesen beszámol az első pünkösd eseményeiről: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni”. A szerző még azt is megjegyzi, hogy Péter apostol igehirdetése nyomán „mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk” (ApCsel 2).

A középkori népi jámborság is megeleveníti a szentírás szavait: a szél zúgását kürtökkel és harsonákkal, a tüzes lángnyelveket egyes helyeken a templom padlásáról ledobott égő kóccal jelenítették meg. Máshol a templom ajtaját és ablakát sarkig kitárták, hogy a Szentlélek átjárja a házat.

A püspökök szerte a világon ezen a napon szolgáltatják ki a bérmálás szentségét, hogy még nyilvánvalóbb legyen az Egyház születésének jelentősége és az evangélium hirdetésének megkezdése.

Nyomtatóbarát változat